Tóta W.: Üdvöz légy, Bolgár úr!

4 perc

2021.03.17. 13:00

Ami itt folyik a nemzet nevében már egy évtizede, az valójában a kisebbség önkényuralma. Ha tényleg többségben lennének, nem kellett volna elhallgattatniuk a Klubrádiót, írja szerzőnk.

Nem felel meg a Klubrádió a rádiózás minimális szakmai követelményeinek – állapította meg a Médiatanács, ezért nem is adott frekvenciát.

Nagyon is megfelel nekem a Klubrádió

– gondolta a megmaradt egyetlen, budapesti körzetben legalább kétszázezer ember a legutóbbi elérhető mérés szerint.

Ónody Gomperz: Szólt a rádió

A Klubrádióval történteket egyesek hajlamosak racionalizálni - a politikai jelenségek magyarázatából illendőnek vélik száműzni a jellemet, a szubjektívet, a tébolyt, a pszichopatológiát. Másfelől ott van Klári néni, akinél napok óta csend van. Vélemény.

Nemcsak hallgatták a rádiót, annak ellenére, hogy öreges, szociszagú orgánumként tartja számon a legbudapestibb értelmiség, hanem anyagilag is támogatták. Ebből tartotta fenn magát, lévén hogy hirdetésekhez nemigen jutott.

A kormányzati hirdető és az állami cégek hasznosabbnak tartották, ha az újonnan indult, radikálisan és bátran kormánypárti szopoknyalok.hu százhuszonkét olvasójának reklámozzák a mondandójukat. És értettek ebből a magánvállalkozások is, már amelyiknek van még pénze hirdetni.

Alig van jobb példa a Klubrádiónál arra, amikor egy médiumra egyértelműen van igény.

Az elfoglalt és kesztyűbábokkal feltöltött internetes portálok olvasói átkattinthatnak máshová, de a rádióhallgatónak nincs hová tekernie. Minden más kormánypropaganda vagy tartalmatlan szórakoztatás. Esetleg zsolozsma – arra csak Budapesten van három adó.

Emlékeztető: ennyi lapot, rádiót és tévét formált át vagy szüntetett meg a hatalom

Bár a módszer más, a végeredmény ugyanaz. Számos újságot, rádiót, tévét, internetes portált sikerült az elmúlt években elhallgattatni, bezáratnia vagy tartalmilag „átpozicionálnia" a felvásárlás, megfélemlítés, bizonytalanságban tartás kifinomult és változatos módszereivel. Példák a közelmúltból

Szerintem nem felel meg a rádiózás minimális szakmai követelményeinek az, ha öt percen keresztül semmi más nem hallatszik, csak hogy áldott a te méhednek gyümölcse, blablabla, most és halálunk óráján, ámen.