Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Havi nagyjából kilencvenmillió forintba kerül a kormány által tavaly felesleges mennyiségben összevásárolt lélegeztetőgépek raktározása – derítette ki a HVG.
Több mint fél éven át ingyen, egykori stratégiai partnerével kötött haszonkölcsön-szerződés alapján tároltatta az országba érkezett lélegeztetőgépek ezreit a kormány a Teva Gyógyszergyár Zrt. gödöllői telephelyén. Így, ha a NER-közeli vállalkozókat helyzetbe hozó, több mint háromszázmilliárdos beszerzéssel bőkezűen szórta is a pénzt, legalább a raktározáson nem vesztett az állam. Csakhogy a tavaly márciustól élő szerződés szeptemberben 30-án lejárt, a korábbi megállapodás pedig úgy alakult át októbertől piaci alapúvá, hogy a több mint 160 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanegyüttes időközben kétszer is gazdát cserélt.
Az ügyletet nem verték nagy dobra. Az egészre csak abból az állami intézményfenntartótól kapott szerződésből derül fény, amelyet január eleji közérdekű adatigénylésünkre most küldött meg az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő).
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.