Krekó Péter: "Mostantól is azt fogom mondani, amit gondolok"

A tömegparanoiával és összeesküvés-elméletekkel foglalkozó politológus nem hátrál meg, de nem tudja nem komolyan venni az ellene kormányzati hátszéllel zajló lejárató kampányt, miután halálos fenyegetéseket is kapott. Portré-interjú Krekó Péterrel.

Krekó Péter:

HVG: A lejárató kampány hatására jobban meggondolja majd, mint mond?

Krekó Péter: Ha nekem jönnek, és indulatosan reagálok, akkor ők nyertek. Ha megtörök, úgyszintén, ahogyan akkor is, ha beleszorítanak egy pártlogikába, amiből nem tudok kijönni, de akkor is, ha csendben maradok. Úgyhogy

megyek tovább ugyanúgy, mint eddig, és mostantól is azt fogom mondani, amit gondolok.

Nehéz annál abszurdabb helyzetet elképzelni, hogy a miniszterelnöknek arra van ideje, hogy járványhelyzet közepén gonosznak nevez egy mezei elemzőt. Megtisztelő egyébként, hogy egy politikai elemzőintézetet annyira befolyásosnak tartanak, hogy lassan mi irányítjuk a hazai ellenzéket és Brüsszelt.

HVG: Akkor még jól is járt vele!

K. P.: Nemsokára megjelenik a Tömegparanoia című könyvem új, bővített kiadása, és a körülöttem kialakult habverés bizonyára növeli iránta az érdeklődést. Ugyanakkor groteszk, hogy lassan Soros-szerű figuraként kezdenek lefesteni. Magyarország nálam jobb ellenségeket érdemel!

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.