Szász-Anhalt után újrakeverik a kártyákat a német belpolitikában
Neue Zürcher Zeitung szerint sok mindent tisztázott a tegnapi választás a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban: a szociáldemokraták a padlóra kerültek, a zöldek megbotlottak, a CDU kancellárjelöltje viszont örülhet, mert pártja még győzhet a szeptemberi országos erőpróbán. A forradalom pedig elmaradt, nem lett a szélsőséges AfD a legjelentősebb helyi erő. A csaknem kétmillió szavazó igazolta, hogy válság idején a hatalom gazdái bizalmi előnyt élveznek.
Reiner Haseloff miniszterelnök 37 százalékkal még javítani is tudott a kereszténydemokraták 5 évvel ezelőtti eredményéhez képest, miután idáig szeszélyes koalícióban kormányzott az SPD-vel és a környezetvédőkkel. Az AfD-nek hiába jövendöltek áttörést egyes felmérések, a 21 százaléka elmarad a 2016-os sikertől.
A választás kimenetele több tekintetben is figyelemreméltó. Azt mutatja, hogy a keleti végeken több helyütt is jobboldali néppárt lett az Alternatíva Németországért. Híveit nem tántorítja el, hogy szélsőséges megnyilvánulásai miatt az elhárítás megfigyelés alá helyezte a pártot, de nem számít a belső iszapbirkózás, valamint a sok-sok radikális kijelentés sem a vezetők részéről. Viszont az is tévedésnek bizonyult, hogy folytatódik a nyomulás, mert az látszik, hogy fordulópontoknál a párt nem tud túllépni a saját bázisán. Az pedig keleten magas, nyugaton viszont inog.