Tamás Ervin: Előválasztás – ősszel a tavaszt

3 perc

2021.06.13. 07:30

Furcsa játékot űznek a pártok, mintha legszívesebben megúsznák, hogy a közönség válasszon képviselőket.

Akár karácsonyi üdvözlőlapot is csináltathatna magának Karácsony, ahogy mosolyogva parolázik egykori esküdt ellenfelével, Zugló szocialista terminátorával. Jelzik, hogy számukra ugyan Orbán legyőzése a legfontosabb, de ha lehet, előbb a Momentum által támogatott Hadházy Ákost kéne hátrébb tolni. Miért is? Mert megszállottan leplezi le a Fidesz-klientúra viselt dolgait, ami a terminátor szerint csúnya dolog, hiszen korábban ő is ennek a pártnak a kenyerét ette. Tehát áruló. Véleménye nem sokkal később napvilágot látott a kerületben terjesztett szórólapokon, amihez neki persze semmi köze.

Az ellenzéki összefogás előválasztásának sorozatos visszalépései pontosan az aktust magát cselezik ki, a pártok szervezetük és embereik esélyeit latolgatva fura játékot űznek szimpatizánsaikkal, már ősszel arra kényszerítik őket, hogy néhol orrukat befogva szavazzanak. Nyilván a bennfentesek biztosak a dolgukban, így kell ezt csinálni, merev skrupulusokkal idáig sem jutott volna monstre szövetségük. A laikus az illúzióival, morális fenntartásaival mást sem tesz, mint csapdába esik, ahonnan – a hozzáértők legalábbis így vélik – tavaszra majd csak kikászálódik, ha szabadulni akar a mostani rezsimtől. A közvélemény-kutatók közben mérnek mindent, az átszavazási hajlandóságtól a jelöltek népszerűségéig, s valószínűleg erre reagálnak a pályán lévők, legalább az időközi győzelem megszerzése érdekében. A tűztől távolabb viszont naivul azt gondolta az ember, hogy az előválasztás éppen az elvbarátok, vagy tudom is én kik szándéka szerint a nemtelen párbajoktól, ütközésektől és maradandó sérülésektől védik a játékosaikat – ehelyett, hogy fű alatt egymást gáncsolják. Az eredetileg elképzelt terv az volt, hogy valamennyi induló mérje össze erejét, talentumát, programját, kampányát, legyen közülük az első a legjobb, aki esélyes lehet a végső diadalra. Persze annyira azért senki sem számít idilli körülményekre, hogy valamennyi induló a legtisztább eszközökkel, forrásokkal, egyebekkel lép be a küzdelembe.

De a taktikai visszalépések a zsugások nyelvén néhol cinkeltnek tűnnek.