Poroszrulett: nem biztos, hogy a győztes lesz a nyerő a német választásokon
Kevesebb mint három héttel a szeptember 26-i Bundestag-választások előtt a német szociáldemokratáknak (SPD) minden esélye megvan a győzelemre. Németország következő kancellárját mégis jó eséllyel nem Olaf Scholznak, hanem Armin Laschetnek hívják majd.
A 2021-es választásoknak stabil helye lesz a német politikatörténet lapjain. A 16 éves Merkel-korszakot lezáró választás lesz az első a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es megalakulása óta, melyen nem indul jelöltként a regnáló kancellár.
Merkel leköszönése így évtizedek óta nem látott nyílt versenyt eredményezett a keresztény-konzervatív CDU/CSU, a szociáldemokrata SPD és a Zöldek között, melynek során a CDU láthatóan képtelennek bizonyult hatalmi pozíciójából előnyt kovácsolni. Az uniópártok (CDU/CSU) támogatottsága ugyancsak a korai ötvenes évek óta nem látott mélyponton van, alig 1-2 százalékponttal a lélektani 20%-os határ felett.
Az év elején elstartolt kampány során a dobogó első helyére esélyes mindhárom pártnak volt olyan időszaka, amikor szinte biztos befutónak tűnt.