Tóta W.: A Budapest Bank fosztogatói

Tíz éve nézzük, hogyan lopnak és csalnak. Hazudik a tévéjük és a sajtójuk a világról, hazudik az ügyészségük a bűncselekményekről, hazudnak a kutatóintézeteik, a kuratóriumaik és a hatóságaik. Ki bízna hát a bankjukban? Vélemény.

Tóta W.: A Budapest Bank fosztogatói

Biztonságban van-e a pénzem a Budapest Banknál? Ez a kérdés kínoz már azóta, hogy kiderült, nevezett bank biztosította volna a hitelt Rogán Antal frissen vett harmadik feleségének. A szerződés, mint azóta tudjuk, nem ment teljesülésbe, időközben elszégyellte magát a vevő.

A papír amúgy arról szólt, hogy azt a másfél milliárdot mindössze öt százalék önrészre hozzájuk vágja a bank; vegyenek belőle földecskét, kell a hangulatos birtok a turbékoláshoz. Csak visszafizeti, elvégre miniszter is van a családban, és az bizonyára összeszed ennyit.

A Duma Aktuál oltási tervében ajándék vakcina jár az 1 milliárdos bankhitelhez

A focistáknak csak gyengített oltást adna Litkai Gergely, mert az eredetit nem bírná a fizikumuk. A Duma Aktuál a NER-ben fontos szempontok alapján készített tervet arról, milyen sorrendben oltsanak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.