Szeretettel Prágából: Budapest nem számíthat az új, jobboldali cseh kormány lojalitására
Felkavarodott a cseh belpolitika a választások után. A történelmi baloldal a megsemmisülés szélére került, az államfő nem tudja gyakorolni jogkörét. A kormányra készülő jobboldali koalíció óvatosabb lesz Oroszországgal és Kínával, de Magyarország és Lengyelország sem számíthat együttműködésére az EU-val szemben vívott harcokban.
Nyolc évvel ezelőtt, amikor a cseh közrádió akkor szárnyait bontogató hatodik csatornája (azóta ČRo Plus) meghívta a stúdióba Petr Fialát, sokan politikai kamikázénak tartották. A kutató, egyetemi tanár és egy ideig oktatási miniszter ugyanis tartotta annyira fontosnak a Václav Klaus által alapított Polgári Demokrata Párt (Občanská demokratická strana – ODS) értékeit, hogy a romokban heverő, korrupciós ügyei miatt megviselt politikai csoportosulás élére állt, mondván, ezt a pártot újra fel kell építeni.
Nem tudható, milyen árfolyamot hirdettek volna erre a vállalkozásra a fogadóirodák, mindenesetre
az ODS élére állni azután, hogy Nečas kormányfőt és kedvesét bilincsben kísérték ki a kormányhivatalból, inkább politikai kalandorságra utalt, mintsem az ország első habilitált politológia professzorának alaposan átgondolt tervére.