Doku360: A magyar nótától ellazulsz, mint egy kád forró vízben
Tcha számára a magyar nóta Mekkája Budapest, felidézi azt a pillanatot, ami megváltoztatta az életét a magyar fővárosban. Majd bepillanthatunk a szintók mostani életébe is Németországban. A magyar nóta belga mestere, második rész.
Tcha Limberger szakértője a magyar nótának – pedig nem is magyar. Miklós Ádám filmje egy olyan vak, belga zenei géniusznak, Tcha Limbergernek az eddigi életét dolgozza fel, aki beleszeretett a klasszikus magyar cigányzenébe és meg sem állt addig, míg mesterévé nem vált ennek a műfajnak.
Az első részben megismerjük Tscha-t, a belga hegedűst, aki a magyar zene szerelmese.
A filmet három részben láthatják a hvg360-on.