Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az orosz elnök azt sem tudja, hová legyen a járvány miatt, de hát egy halálos vírus esetében nem tehet úgy, mintha az nem is léteznie. Nem börtönözheti be, nem kényszerítheti száműzetésbe, és nem is tudja jobb belátásra bírni.
Ha pedig korlátozásokat rendel el, az igen nagy gazdasági károkat okoz. Szóval Putyin harapófogóba került, a fertőzés jelenti számára jelenleg talán a legkeményebb ellenfelet, és erősen mutatja a politikus hatalmának korlátait.
Ezt Alekszej Kovaljov, a Meduza független orosz oknyomozó portál szerkesztője fejti ki a New York Times-ban közölt vendégkommentárban. Mint rámutat, hogyne lenne bajban az államfő, amikor naponta 35 ezren betegednek meg, és még a hivatalos adatok is napi ezer áldozatról szólnak, ami úgy is rekord, hogy alighanem megszépítik a valóságot. És az omikron még el sem érte az országot.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.