Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mindenféle világnézeti klub működhessen a saját elképzelése szerint, amíg nem sérti meg a törvényt. Nevezze az egyház a melegséget annak, aminek akarja, a szekuláris szervezetek meg nevezzék az egyházat annak, aminek akarják.
Sokakat elszomorított a hír, hogy a Vatikán változatlanul nem áldja meg a meleg párokat és a melegszervezeteket, ráadásul ezt a Hittani Kongregáció azzal magyarázza, hogy az egyház „nem áldhatja meg a bűnt”.
Maga a jó Ferenc pápa is ellenjegyezte a nyilatkozatot; az a Ferenc, aki olyan sok ügyben szembeszáll az egyház rideg és elutasító magatartásával, aki a migránsok lábát mossa, aki több alkalommal is szeretettel beszélt a meleg keresztényekről, a testvéreinek nevezve őket. Hát mi történik itt?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.