Igazi anyatej az igazi anyától, de szoptatás vagy fejés nélkül. Amerikai és szingapúri kutatók előrehaladott kísérleteket folytatnak vele, már cégeket is alapítottak az anyán kívül termelt tej gyártására és forgalmazására. Ma már nem meglepő, hogy nemcsak bármilyen emlősnek, hanem az embernek a sejtjeit is lehet laboratóriumban szaporítani és működtetni. Így aztán az sem lehetetlen, hogy tejmirigyek sejtjei tápoldatban éldegéljenek, és önállóan termeljék az értékes folyadékot.
Már készül a mesterséges anyatej, felnőtteknek is adnák
Átírhatja a szoptatásról szóló nézeteket, hogy készül a biotechnológiával gyártott, a valódihoz közel álló anyatej.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.