Már 200 km-t megy egy töltéssel a Daimler e-kamionja
Saját pályáján versenyez a tehertrolival az akkumulátoros kamion Németországban.
Saját pályáján versenyez a tehertrolival az akkumulátoros kamion Németországban.
Ezerféle módon formabontó Donald Trump, de ha ezúttal nem szúrja el, a második elnöki mandátuma során a választóktól kapott erős felhatalmazásával átformálhatja Amerikát, s megerősítheti annak szerepét a világban. A hegemóniával szembeni kihívásokra reagálás viszont az utódjára maradhat.
Igaz, hogy legálisak, de a szeszes italok veszélyesebbek, mint jó néhány tiltott drog. Hogyan járul hozzá az etanol a rákos sejtek elburjánzásához, és milyen szerveknél járul hozzá leginkább a daganatos betegségek kialakulásához? És vajon sikerülhet-e az alkoholtól úgy elriasztani az embereket, mint a dohányzástól?
A magyar kormány, a nemzetközi szervezetek és a független elemzők is nagyon mellélőttek egy-másfél éve, amikor megjósolták, mekkora lesz az infláció 2024-ben. A végleges szám a vártnál sokkal jobb lett, ehhez pedig olyan dolog is kellett, aminek nem feltétlenül örülünk.
A Springer konszern vezetője a nyilvánosság előtt bírálja jó barátját, Elon Muskot, Donald Trumpról, a kínai gazdaság bajairól és a soá tanulságairól írnak a lapok a holokauszt emléknapon. Válogatásunk a nemzetközi sajtóból.
Különleges téli akciókkal várják a vendégeket a magyarországi wellness- és gyógyszállók. Nem véletlenül: miközben a szolgáltatók a hagyományosan gyengébb hónapokban is igyekeznek benépesíteni a hoteleket, awellnesshétvétgék lehetőséget kínálnak a feltöltődésre. Nem kevésbé a túrázás, a természeti látnivalók télen különleges arcukat mutatják.
A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.