„Ahogy önök megtettek mindent a magyar gyermekekért és családokért, a magyar kormány is megtesz önökért mindent” – ezzel a biankó ígéretnek betudható jókívánsággal köszöntötte a június közepi védőnők napján a szakma ötezer magyar képviselőjét az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós mellett a családügyi miniszter, sőt Orbán Viktor is megemlékezett a 106 éves, 2015-ben hungarikumként is bejegyzett szolgálat tagjairól.
A szóbeli köszönet mellett azonban a hazai védőnők lassan nyolc éve várnak a kormánytól valami mást is: egy 2013-as tiltakozó akciójuk után még a humántárcát akkoriban vezető Balog Zoltántól kaptak ígéretet a százévnyi széttagoltsággal sújtott hálózat megreformálására, a finanszírozási aránytalanságok kiegyenlítésére és a mindannyiuknak azonos foglalkoztatási feltételeket nyújtó Országos Védőnői Szolgálat létrehozására.