Kétségbeesetten törlik online életük nyomait a tálib terrortól rettegő afgánok

Korábban betiltani próbálták a tálibok az internetet, ma már propagandához és felderítéshez is ügyesen használják a közösségi oldalakat és a világháló más eszközeit.

  • HVG
Kétségbeesetten törlik online életük nyomait a tálib terrortól rettegő afgánok

Sokak számára közhely, hogy az internet nem felejt, de Afganisztánban rengetegen döbbentek rá, hogy akár az életük is múlhat ezen. Kétségbeesetten törlik fotóikat, zenéiket, kapcsolataik listáját a telefonjukról azok, akik együttműködtek a külföldiekkel, akik civil szervezetekben tevékenykedtek – vagy akár csak azok, akik nem a megfelelő zenéket hallgatják. Korábbi uralmuk idején, két évtizede a tálibok még betiltották (pontosabban megpróbálták saját ízlésük szerint korlátozni) az internetezést, azóta viszont igen tudatosan és ügyesen használják a világhálót, a közösségi oldalakat, az okostelefonokat a maguk javára és ellenségeik felkutatására. Kirívó példa, hogy 2016-ban állítólag megállítottak egy rossz helyre tévedt buszt, hordozható készülékkel ellenőrizték az utasok ujjlenyomatát, majd megölték azt a 12 embert, akiket a kormány biztonsági szolgálatának tagjaiként azonosítottak. Ha ez igaz, akkor nyilván megszereztek valamilyen hivatalos adatbázist is.

Most arról érkeznek hírek, hogy a frissen elfoglalt fővárosban lakásról lakásra járva ellenőrzik az emberek mobiltelefonját.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.