Titok, valójában hány embert üt ki itthon a delta-variáns, és hány köztük az oltatlan

Nő a fertőzöttek és a kórházi ápolásra szorulók száma, de tesztelések nélkül ebből nem tudni, hol tart a járvány. A kormány kitart amellett, hogy az oltásokon kívül más védelemre nincs szükség.

Titok, valójában hány embert üt ki itthon a delta-variáns, és hány köztük az oltatlan

A negyedik hullám az oltatlanok járványa, aki be van oltva, annak nincs vele dolga, élje az életét, maszkra, távolságtartásra, bezárkózásra nincs szükség – nagyjából így foglalható össze a kormány kommunikációja a negyedik hullám alatt. Orbán Viktor a Kossuth rádióban megismételte Merkely Bélának, a Semmelweis Egyetem rektorának kijelentését: minden oltatlan el fogja kapni a Covidot ebben a hullámban. A beoltottak száma 5,9 millió, közülük 5,6 millióan kaptak két oltást, közel 900 ezren hármat. Vagyis körülbelül négymillió emberen fog átmenni a vírus a rektor előrejelzése szerint.

Hogy ebből mennyi látszik majd a hivatalos statisztikákban, az rejtély, hiszen továbbra is alig tesztelnek. Falus András immunológus szerint az igazolt új fertőzöttek számából Magyarországon semmilyen következtetést nem lehet levonni, annyira kevés az adat.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.