Lassan elsötétül Európa, takarókba burkolózva dideregnek a városiak, nem lehet benzinhez jutni, leállnak a kórházak. Ez a Blackout, a teljes áramszünet – egyelőre csak egy tévésorozatban, egy pár évvel ezelőtti hasonló című regény nyomán.
De felbukkan a blackout a közösségi hálókon is, például annak kapcsán, hogy a német vagy az osztrák illetékesek tanácsokkal látják el a lakosságot (egyébként nemcsak áramszünet, hanem sok más vészhelyzet esetére is). Az osztrák hadsereg kiadványa egyenesen arra készíti fel a polgárokat, hogy „tervezzenek úgy, mintha két hétig kempingeznének a saját lakásukban”: zseblámpával, elemes vagy kurblis rádióval, gyertyával, gázfőzővel, hálózsákkal – és készpénzzel, hiszen a bankautomaták is leállnának.
Hasonló tanácsokra bukkanhatnak a németek is, ott a katasztrófavédelem az évek óta közzétett javaslatok mellett az utóbbi hónapokban új, részben vicces (ufós, nyúlinváziós) figyelemfelhívó kampányt is indított. Közben a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy októberi cikke több szakembertől azt idézte, hogy a német áramellátás nincs veszélyben.