Úgy találja, hogy Scholz beszédei még dögunalmasabbak a Bundestagban, mint amit Merkeltől megszokott a világ, de Steinmeier államfő sem tartott még gyújtó hatású felszólalást. Viszont a középszerűség nem is baj, ha azt nézzük, hogy másutt kik vannak a kormányrúdnál. A briteknél Johnson állandóan hazudik, viszont egy politikai macho, parlamenti felszólalásai élményszámba mennek.
Spiegel: Éljen a tisztes német politikai középszer!
Az új német kancellár halovány, az elnök közszereplései sápatagok, vagyis a vezető német politikusok a középszert képviselik, de ez nem baj, mert együtt lehet élni vele. Viszont nagyon úgy néz ki, ez az ár azért, hogy tisztességesek. Főleg, ha közben azt látni, hogy Európában egyre kevésbé fér össze a közélet csúcsain az erkölcs és a szemkápráztató csillogás.

Erre figyelmeztet Nikolaus Blome, aki sokfelé megfordult már a német médiában: volt a Bild Zeitung főszerkesztő-helyettese, onnan a Spiegel szerkesztő bizottságába nyergelt át, jelenleg pedig az RTL és az n-tv politikai adásainak főnöke.
Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.