Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Az orosz elnök történelmi hibát követ el, de súlyos árat fog fizetni érte – így látja a legnagyobb lengyel napilag, a liberális Gazeta Wyborcza főszerkesztője, aki egyben széttárja a karját, mert február 24. előtt is megkereste a mostani interjú készítője, Iren Grudzinska Gross, a Lengyel Tudományos Akadémia tagja, ám a Szolidaritás egykori legendás tagja akkor még kizártnak nevezte a háborút. Most azt mondja, hogy a jelek szerint az élet nem igazodik még a leglogikusabb érveléshez sem.
Az újabb beszélgetésben, amely szintén a Project Syndicate-en jelent meg, rámutat, hogy az orosz elnök búcsút intett a józan észnek és országából pillanatok alatt páriát csinált. Immár világosan látszik, hogy a rendszer hazugságokra, vak engedelmességre és erőszakra épül. A vicc az egészben csak az, hogy Vlagyimir Putyin önmagát is becsapja.