Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Az orosz elnök egyik legnevesebb ellenfele úgy gondolja, hogy Oroszországban mindenképpen lesz rendszerváltás, de csakis erő által. Mihail Hodorkovszkij, aki valaha az egyik legvagyonosabb orosz oligarcha volt, ám utána 10 hosszú évet töltött börtönben, mert nyilvánosan összekülönbözött az ország erős emberével, a Financial Times-ban fejtette ki véleményét.
Úgy látja, hogy ha nem sikerül véget vetni Ukrajnában a katasztrófának, akkor az átterjed máshová is. Azt jósolja, hogy következő lépésként a Kreml légi blokád alá veszi Litvániát. Lehetővé teszi, hogy az orosz gépek közvetlenül az anyaországból a kalinyingrádi enklávéba repüljenek.
Nemzetközi lapszemle: Ha Ukrajna elesik, a balti államok jönnek, mondja egy volt orosz miniszterelnök
Mihail Kaszjanov szerint az ukrán győzelem egész Európának érdeke, ám nem szabad olyan békét kötni, amelynek árát az ukrán nép fizeti meg. A cseh és a szlovák kormány nem kíván állást foglalni a magyar védelmi miniszter orosz kapcsolatáról. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.