A vakvéletlen gonoszsága és kegye - Parti Nagy Lajos az én hetemben
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Parti Nagy Lajosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: vészcsengő, kiszáradva, függöny, omlás, recessziókényszer.
Vészcsengő: Péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor azt mondta: úgy jött haza a NATO-csúcsról, hogy „folyamatosan szólt a vészcsengő a fejében”, mert bár most úgy tűnik, hogy a harcok nagyon messze zajlanak, a háborús zóna hamarosan közelíteni fog Magyarország felé. Ezért a haderőfejlesztést két-háromszorosára kell gyorsítani, a „félbékés állapotból ki kell rántani a hadsereget”. A békeidőre jellemző nyolcórás munkaidőnek most vége van – tette hozzá a katonákról beszélve.
Kiszáradva: Sorra dőlnek a hazai melegrekordok a kánikulában, közben Solymáron és pár településen vízhiány alakult ki.
Függöny: Végleg bezár az Átrium, a társulat ezt Facebook-oldalán jelentette be. A várt állami támogatás nem jött meg, most a beérkező adományok adnak némi reményt.
Omlás: Szerdán leomlott a terézvárosi Jókai utca egyik házának tetőzete, ahol ráépítés folyt. Négy embert vittek kórházba, egyikük, az Operettszínház táncosnője nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A lakók legkorábban néhány nap múlva költözhetnek vissza.
Recessziókényszer: A gazdaságfejlesztési miniszter biztos abban, hogy 2023-ban recesszió lesz és ez eltarthat 2024 első félévéig is. "Ha ugyanis le akarjuk hozni az inflációt, akkor recessziót kell okozni. No pain, no gain" – mondta Nagy Márton.