„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Nem viselkedhetünk úgy, mint a kormányon lévő Fidesz; a konfliktusokba pedig akkor is bele kell állni, ha úgy tűnik, az ellenzék egymással civakodik – véli Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere.
HVG: Áll a bál Ferencvárosban, mert leváltották a helyi újság főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást, ön pedig polgármesteri vétót jelentett be. Nem volt összhang korábban a Pinceszínház igazgatóválasztásával kapcsolatban és az önkormányzati képviselők fizetése kapcsán sem. Mi az oka ezeknek a viszályoknak?
Baranyi Krisztina: A lakók életét meghatározó, fontos döntések általában a polgármester és a koalíciós pártok konszenzusával születnek meg a képviselő-testületben. De vannak a városon túlmutató, szimbolikus ügyek, mint a sajtó és a művészet szabadsága, a civil és a kulturális szervezetek támogatása. Ezekben a helyi képviselők véleménye sokszor eltér nemcsak az enyémtől, hanem a pártvezetők által hangoztatott elvektől is.
Ennek bizonyára van köze ahhoz, hogy a 2019-es választások előtt a pártok egy másik jelölt mögött sorakoztak fel. Bár a sikeres előválasztás után engem támogattak, az alku része volt az is, hogy ők határozzák meg az összes ellenzéki képviselőjelölt személyét. Így végül csupán egyetlen támogatóm kerülhetett be a képviselő-testületbe. Így dolgozunk együtt.
A bizalomhiány, az ellentétek a szimbolikus ügyekben törnek a felszínre.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.