Lackfi János: Szívbillentyűparancs

7 perc

2022.09.18. 17:00

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: szívhang, hibrid, pénzstop, visszakézből, GOAT.

A szavak

Szívhang: "Az asszonyok nem hobbiból mennek abortuszra" - nyilatkozta még 1990-ben Kövér László, a Fidesz jelenlegi választmányi elnöke. Azóta nagyot fordult a világ. Pintér Sándor a héten rendeletben írta elő, hogy az abortuszra jelentkező nőnek be kell mutatni a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt. Ez minden bizonnyal azt jelenti majd, hogy meghallgattatják velük a szívhangot.

Hibrid: Az Európai Parlament megszavazta, hogy Magyarország "hibrid választási autokrácia." Mindeközben kiderült, Orbán Viktor azt tervezi, hogy 2060-ig a Fidesz vezeti az országot.

Pénzstop: Kiszivárgottt hírek szerint az Európai Bizottság vasárnap 6400 milliárd forint elvonását javasolja majd, a korrupciós kockázat miatt. Végül a testület megelégszik 3000 milliárd elvonásával is, a magyar kormány november 19-ig kapott haladékot a vállalásai teljesítésére.

Visszakézből: Hatalmas pofon Putyin orosz elnöknek és tábornokainak az ukrán haderő ellentámadás, amellyel már sok ezer négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az agresszor orosz hadseregtől.

GOAT: Lehetne kecske is, de valójában sportnyelven: greatest of all time. Roger Federer, a tenisz egyik legnagyobbika a héten bejelentette, hogy visszavonul a versenysporttól.

Kezdetben vala a szívhang. Álmatlan éjszakákon át az egész paplanom egyetlen szívdobogás, néha egyik oldalról átfordítottam a másikra, mint mikor húst sütünk tepsiben, de a lüktetés nem maradt abba.

Ezt a szívhangot hallgatta anyám, még a bizonytalanság magzatvizében lebegve, megtartson-e, elvetessen-e.