Horn Gábor: Önfelszámolás vagy újratervezés – az ellenzék választásai

Fél év telt el a nehezen feldolgozható méretű választási vereség óta az ellenzéki oldalon, így talán itt van az ideje egyfajta értékelésnek, hiszen ennyi időnek több mint elegendőnek kellett volna lenni a gyászmunka elvégzéséhez, a lehetőségek felméréséhez, a szerepek és szereplők újragondolásához.

Nem mellesleg az ország, a régió és benne egész Európa helyzete is indokolttá teszi a gyors talpra állást és újratervezést.

Nem ezt látjuk – nem ezt mutatják az időközi választások eredményei sem... –, amit látunk a fideszes hazugságspirál, a mindent elborító, morálisan tarthatatlan orosz propaganda és egy egyre jobban lecsúszó ország, amire nincs, vagy alig van érdemi reakció az ellenzék oldaláról.

A választási kudarc után nem történt meg az önvizsgálat, kínos egymásra mutogatásoknak, félrebeszéléseknek lehetünk tanúi (az NB III. meccsein vesztes edzők szoktak gyengébb pillanatokban affélét művelni, mint amit a választási vereség után az ellenzék prominens politikusoktól láthattunk). Ám annak kimondása, hogy mindannyian felelősek, és a részt vevő pártok vezetői legalább felajánlják lemondásukat, ez elmaradt (az elmaradt egységes lépés hiányán az sem változtat, hogy azóta többen távoztak, bár nem a vereség okán...). Nem segítve ezzel az egyébként is végtelenül elkeseredett ellenzéki választónak, hogy elfogadja a helyzetet, és elképzelhetőnek tartsa, hogy lehet ez még másként is.

Azóta persze a sikertelenség és reménytelenség, de főleg a felhalmozódó belső feszültségek felemésztették az ellenzéki pártok emelt fővel lelépni nem tudó vezetői nagy részét. De nézzük ezt külön-külön is: