„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Konzervatív irányba és határozottabban az USA felé fordul Dél-Korea az új elnökkel, akit a szavazók nagyon kis többsége tartott kevésbé ellenszenvesnek, mint vetélytársát.
A dél-koreai demokrácia 35 éves történetében az eddigi legszorosabb eredmény született az elnökválasztáson: a győztes Jun Szuk Jeol mindössze 247 ezerrel szerzett többet a leadott 33,8 millió szavazatból, mint ellenfele. A minimális különbség nem csupán azt mutatja, hogy öldöklő harc zajlott az ellenzéki konzervatív Népi Erő Párt (PPP), valamint a nagy parlamenti többséget élvező és az államfői posztot birtokló liberális Demokrata Párt (DPK) jelöltje között.
A kopaszodás a dél-koreai választási kampány slágertémája
Egy eredetileg a csontritkulás kezelésére kifejlesztett gyógyszer alkalmazásával sikerült növekedésre késztetniük páciensektől vett hajtüszőket laboratóriumi körülmények között brit kutatóknak.
Hanem azt is, hogy a regionális megosztottsággal és társadalmi feszültséggel küzdő, a koronavírus omikron-variánsától sújtott dél-koreaiak – a szavazás napján döntött épp (azóta meghaladott) rekordot a fertőzöttek száma – nehezen tudták eldönteni, melyik a kevésbé ellenszenves pályázó: a politikában újonc exügyész, a 61 éves Jun, vagy a sprőd viselkedésű, a liberálisoknak túl konzervatív, a konzervatívoknak túl liberális, 57 éves Li Dzse Mjung.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.