Váratlanul kiderült, hogy a szívroham védhet a Parkinson-kórtól
Kapcsolatot talált az elszenvedett szívroham és a Parkinson-kór későbbi kialakulásának nagyjából 20 százalékkal kisebb kockázata között a dán Aarhusi Egyetemi Kórház kutatócsoportja.
Kapcsolatot talált az elszenvedett szívroham és a Parkinson-kór későbbi kialakulásának nagyjából 20 százalékkal kisebb kockázata között a dán Aarhusi Egyetemi Kórház kutatócsoportja.
Indul a klub360, hogy Veled, az olvasóval együtt fejtsük meg szédületes sebességgel változó világunkat. Ha csatlakozol, hozzáférsz minden tartalmunkhoz, ingyen is megoszthatod ismerőseiddel, amit fontosnak tartasz, és örömmel látunk rendezvényeinken. Tarts velünk!
A parlamenti képviseletét csaknem megduplázó szélsőjobboldali német AfD a követeléseivel, de már magával a megerősödött jelenlétével is komoly kihívást állít a többi párttal szemben.
„Soha annyi kóros bőrelváltozást nem fedeztünk fel és küldtünk tovább a bőrgyógyászokhoz, mint tavaly” – mondja Szakonyi Eszter egészségügyi szakkozmetikus. Nem véletlen, hogy a bőrt kívül-belül nagyon komolyan fel kell készíteni a nap első erőteljesebb sugaraira. Áprilistól például már kerülni kell az invazív kezeléseket, a fényvédő krémeket pedig akár 2-3 óránként újra kell kenni.
A gyülekezési jog korlátozása miatt szervezett tiltakozásokkal sikerült nyilvánossághoz jutniuk a Tisza hatalmasra nőtt árnyékában már alig-alig látszó kisebb pártoknak – és ez most még jól is jön az ellenzék megosztásában érdekelt Fidesznek.
Idegen országba menekülésről, beilleszkedésről, újrakezdésről mesél gyerekszemszögből gyerekeknek Judith Kerr ifjúsági regénye, az Amikor Hitler ellopta a rózsaszín nyuszimat, amelynek magyar kiadására világsikere ellenére több mint ötven évet kellett várni.
Van még esélye egy demokratikus Romániának? Amerika még nem fordult át tekintélyuralomba, de hanyatlik a liberális demokrácia. A raktárakban és a szállításban dolgozó munkások lesznek a Trump-féle sokkterápia első áldozatai. A sajtószabadság múlik azon, fennmarad-e a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió. Témák és vélemények a világsajtóból.