A spanyol Néppárt új vezérétől azt várják hívei, amit Xavitól a Barcelonánál: csodát

A spanyol sajtó nem véletlenül von párhuzamot a spanyolországi belpolitika és a labdarúgás berkeiben dúló viharok között.

  • hvg360
A spanyol Néppárt új vezérétől azt várják hívei, amit Xavitól a Barcelonánál: csodát

A 60 éves Alberto Núnez Feijóo a most megroppant Néppárt (PP) egyik veteránja, kiemelkedően sikeres politikusa, míg a 42 éves Xavi Hernández a Barca legendás játékosa, aki szinte mindent megnyert a klubbal. Xavi edzőként tért vissza kátyúba jutott csapatához, hogy életet leheljen bele. Trófeákat várnak tőle, Feijóótól azt, hogy ismét kormányzati erővé formálja a PP-t.

A PP élére április elején – a szavazatok 98 százalékával – megválasztott Feijóo még nem ért el látványos sikert, de már az is pozitívumnak számít, hogy a szokásosnál hamarabb fogadta a spanyol király, és túl van az első találkozáson fő ellenlábasával, a szocialista párti (PSOE) Pedro Sánchez kormányfővel.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.