Újságírókkal barátkozik, és ellenfelei szerint sámánokra hallgat Dél-Korea új elnöke
Ügyészként politikusokat juttatott börtönbe korrupcióért, és a feminizmust veszélynek tekintő fiatal férfiak szavazataival lett Dél-Korea elnöke Jun Szuk Jeol, akit ellenfelei azzal gyanúsítanak, sámán sugallatára költöztette el az államfői rezidenciát.
Kész diplomáciai cirkusz volt, ahogyan Jun Szuk Jeol dél-koreai államfő nemrég elkerülte a találkozót a Szöulba látogató Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnökkel. Hivatkozott arra, hogy szabadságon van, majd arra, hogy a partner nem ő, hanem a dél-koreai törvényhozás elnöke. Kínos volt, hogy Pelosit senki sem fogadta a repülőtéren, és még kínosabb, ahogyan aztán Jun egy 40 perces telefonbeszélgetésben próbálta menteni a menthetőt.
A 61 éves államfő támogatottsága alig több mint száz nappal a hivatali ideje kezdete után csupán 24 százalék, amit az okoz, hogy a belpolitikában sikertelen, és nem tud mit kezdeni a gyorsuló inflációval.