Így hat Putyin háborúja az európai gázellátásra - ábrán mutatjuk
Továbbra is Magyarország az orosz gázimportnak egyik legjobban kitett tagállam az Európai Unióban. Közben a betárazás EU-szerte május óta meghaladja a tavalyi szintet.
Továbbra is Magyarország az orosz gázimportnak egyik legjobban kitett tagállam az Európai Unióban. Közben a betárazás EU-szerte május óta meghaladja a tavalyi szintet.
A Times elemzője szerint most kellene csapást mérni Iránra, mert az leállíthatná Teherán nukleáris programját. Mindkét félnek ártana az USA–Európa-vámháború, írja a Bloomberg. A hírügynökség beszámol arról is, hogy a lengyel kormányfő azt közölte: nem engedik meg, hogy nemkívánatos körök rátegyék a kezüket az ország két fő magán-tévétársaságára. Jóformán időtlen időkig tartott, de az OMV végre eljutott odáig, hogy azonnali hatállyal felmondta a Gazprommal kötött hosszú távú szállítási szerződést, írja a Der Standard. A Time szerint Szíria az orosz terjeszkedési törekvések végének kezdetét jelentheti. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A Der Standardban nyilatkozó Nobel-díjas közgazdász többek közt az amerikai-kínai viszonyról, Kína gazdasági-technológiai-politikai pozíciójáról és a globális konfliktusok lehetőségéről beszél.
A Budapesti Értéktőzsdén a „négy nagyon” kívül más cég alig csinál forgalmat.
A baloldali szövetség megbontásával hozna össze támogató többséget a nemzetgyűlésben a francia államfő. A szélsőjobb viszont nem állna meg a kormányfő megbuktatásánál, Marine Le Pen az elnöki posztra tör.
Továbbra is központi téma Ausztria a nemzetközi sajtóban: a Financial Timestól a Süddeutsche Zeitungig többen is foglalkoznak azzal, hogy szélsőjobboldali kancellárja lehet az országnak. Európa védelme szempontjából alapvető, hogy Németország újra felfegyverkezzen, írja Gideon Rachman külpolitikai elemző. Kockázatot jelent, ha Meloni lesz Washington európai “összekötője”, írja a Boomberg. William Hague, egykori brit külügyminiszter szerint az Egyesült Államok ma erősebb, mint valaha. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Balogh Ákos cégében testvére, Balogh Zsolt lesz az ügyvezető.