Tízezrek tüntetnek a kormány ellen, de az ellenzéki pártokból sem kérnek

8 perc

2022.10.28. 05:00

Hiába nő az elégedetlenség, kormányképes ellenzéki alternatíva továbbra sem látszik. Az egyetlen erősnek mutatkozó formáció, a Demokratikus Koalíció képességei pedig kimerülnek riválisai lenyomásában.

Csak semmi párt, kérem, mi ellenzékiek vagyunk

– ehhez hasonló kifakadásokat hallhatott, aki a vasárnapi tízezres tüntetés résztvevőit kérdezgette a megmozdulások kifutásáról, politikai erővé válásáról. A rendszerváltás óta október 23-a olyan szimbolikus dátum, ami szinte minden évben alkalmul szolgált nagyobb tüntetések szervezéséhez. Két éve a FreeSZFE mellett, az idén a tanárok érdekében vonultak utcára jobbára ugyanazok az emberek, nagy számban (egy éve, amikor Márki-Zay és az őt támogató pártok hívták volna őket, akkor viszont otthon maradtak, első jelét adva a közelgő politikai kudarcnak).

A most vasárnapi tiltakozáson kizárólag rutinos tüntetőkkel találkoztak a HVG munkatársai. Kérdéseinkre szinte mindenki megfogalmazta: értelmiségiként kötelessége szolidaritást vállalni a fontos ügyek mentén. Kiállnak a tanárok mellett, ahogy korábban az orvosok, az ápolók, a katások és minden cserben hagyott csoport érdekében az utcára vonultak. Magyarán: kormányváltást akarnának, ha meg tudnák mondani, ki képes azt elhozni.

A titkosszolgálat is Márki-Zayék nyomába eredt

Eddig csak a rendőrség és adóhivatal vizsgálatáról lehetett tudni, de az államhatalom bevetette a titkosszolgálati eszközöket a politikai ellenfél megfigyelésére: immár az Alkotmányvédelmi Hivatal is ada­tokat gyűjt Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmáról.