Nem szép dolog a halott hozzátartozókban üzleti lehetőséget szimatolni, Chantal van der Velde mégis akkor gondolkozott el először egy vállalkozás indításán, amikor a Facebook automatikus üzenetben javasolta, hogy küldjön születésnapi gratulációt a nagymamájának – aki néhány hónappal korábban hunyt el. Ennek kapcsán a húszas éveiben járó holland nő egy barátnőjével, Graciella van Vliettel azon kezdett morfondírozni, vajon hány szolgáltatót felejtenek el értesíteni egy-egy kuncsaftjuk halála esetén, ami miatt a gyászoló rokonság még jó ideig kapja a kellemetlen és felzaklató leveleket, felszólításokat és elektronikus üzeneteket.
„Haláltechnológia”: egy platformon leállítható az elhunyt összes számlája, előfizetése
Már a befektetési alapok is fantáziát látnak a holland startupban, amelyben egy munkatárs már napi több száz "lemondást" tud elintézni. Már van végrendeletíró app is, amely 15 perc alatt készíti el az okiratot.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.