Politikusok között keresték sokan Schadl „gazdáját”, aztán az alvilágban találtuk meg

7 perc

2023.02.17. 04:30

A kilencvenes években autókat lopott, egy zsarolási ügyben ismert szerb gengszterrel együtt került a rendőrség látókörébe a Völner–Schadl-ügy egyik vádlottja, akit pár éve sikkasztás miatt ítélték el, de nem kellett börtönbe vonulnia, felfüggesztettel megúszta. R. Róbert az a férfi, akit Schadl a "gazdájának" nevezett, és aki a vádirat szerint kétszázezer dolláros “váltságdíjat” csalt ki az ügy egy másik vádlottjából, miután elhitette vele, hogy Ukrajnában csecsenek elrabolták.

A Schadl–Völner-dosszié

A Schadl–Völner-ügy egyre szövevényesebbé váló szálait itt a hvg360-on cikksorozatban igyekszünk felfejteni.  Egyebek közt feltárjuk, mi mindennel vádolják a végrehajtói kar egykori elnökét és a volt államtitkárt? Mely politikusok nevei bukkantak fel a nyomozás irataiban, milyen összefüggésben? Hogy épült fel Schadl György “birodalma”, és mit lehet tudni annak működéséről? Melyek az ügy legfontosabb még nyitott kérdései? Sorozatunk minden megjelent cikkét itt találja.

1997 májusában autótolvajok egy nagy értékű Mercedes 300-as autót lovasítottak meg Keszthelyen. A zavaros kilencvenes években mindennaposak voltak az autólopások, amelyek nagy részét a szervezett alvilághoz tartozó bűnözők követték el, és általában előnyben voltak a rendőrökkel szemben. Úgy tűnt, hogy a tolvajoknak a Keszthelyen ellopott Mercedessel sem lesz különösebb gondjuk, s ahogy a többi autót, ezt is el tudják majd adni, akár alkatrészként is.

Ám mivel nem ismerték jól a balatoni várost, a lopott kocsival egy zsákutcába hajtottak. Amikor megpróbáltak kitolatni, érezték, nagy a baj. A Mercedes tulajdonosa a barátaival ugyanis időközben elállta az utcát, és csak a tolvajok egyike tudott kereket oldani. Ez a keszthelyi malőr vezetett a lopott autók és alkatrészek eladásából élő alföldi társaság lebukásához, a rendőrség ekkor elfogta őket.

A csapat egyébként elég szervezett volt. Egy alkalommal például Hévízen kötöttek el egy Mercedest, amivel egy félórányi autóútra lévő kis faluba vittek, ahol hamis rendszámot szereltek rá. Ezután egy előfutó autóval és folyamatos mobiltelefon-kapcsolattal biztosítva Orgoványra, egy Kecskemét közelében lévő településre vitték a lopott kocsit.

A rendőrségi eljárás során a banda egyik tagja, az akkor 29 éves R. Róbert beismerő vallomást tett, ahogy a bűntársai is. Egyedül a csapat egyik tagja, R. Róbert testvére tagadta, hogy bármi köze lett volna a bűncselekményekhez, őt később fel is mentette a bíróság, a bűnösségét nem tudták bizonyítani. R. Róbertnek viszont börtönbe kellett mennie.

Huszonhat évvel később R. Róbert ismét bíróság elé áll.