Észt titkosszolgálati elemzés: Putyin kitart céljai mellett

Miközben Putyin térdre akarja kényszeríteni Ukrajnát, idegesíti, hogy egyre erősebb Kína.

  • hvg360 hvg360
Észt titkosszolgálati elemzés: Putyin kitart céljai mellett

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Oroszország továbbra is azt akarja elérni, hogy Ukrajna katonai és politikai értelemben egyaránt kapituláljon előtte. Ezt tartalmazza az észt külföldi hírszerzés legújabb helyzetértékelése, amely szerint így egyelőre semmi jó nem várható a fronton, hiszen Vlagyimir Putyin továbbra is abból indul ki, tovább bírja, mint az ukránok és nyugati támogatóik.

Sőt, úgy véli, hogy Kijev még nem érte el a terhelhetőség határát, ezért ezután is arra kell számítani, hogy az orosz csapatok módszeresen lerombolják az ukrán áram- és vízhálózatot.