John Bolton: Joe Biden láthatóan fél attól, hogy az ukránok nyerhetnek
Az USA képtelen volt egyértelmű katonai célokat kitűzni, illetve meghatározni a szükséges stratégiát, írja a korábbi ENSZ-nagykövet, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója a Wall Street Journalban. Ha tényleg úgy gondolja, hogy helyre kell állítani a megtámadott ország szuverenitását és területi épségét, akkor ezt meg kell erősítenie, és ki kell dolgoznia hozzá a menetrendet, írja Bolton.
John Bolton úgy látja, hogy a nyugati szövetségesek nem engedik nyerni az ukránokat a háborúban. A Wall Street Journalben megjelent kommentárjában a szakértő úgy jellemzi a helyzetet, hogy Kijev egyrészt küzd a fronton, másrészt viszont egy kézzel a saját háta mögött hadakozik. Ezért nem tud igazán sikeres lenni Moszkvával szemben.
A NATO ugyanis megijedt attól, hogy Oroszország azzal fenyegetőzik: még súlyosabb lesz a válság, ha a támogatók nem tartják rövid pórázon az ukrán hadsereget. Putyin mesterien megrémítette a katonai szervezetet, így az nem reagál kellő erővel, hogy azonnal és győztesen érjen véget a konfliktus. Márpedig e célra egyre kevesebb az idő.