Ikertornyok - Néhány száz kilométerre egymástól, de egyszerre szólalt fel a nemzeti ünnepen Orbán és Gyurcsány. Meglepetést azonban csak előbbi okozott, amikor teljesen szokatlan beszédet mondott, kihagyva belőle a bevált paneleket. Elnémítás - Másodszorra nem mutathatták be az ünnepi műsort a Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban, mert a darab tele volt aktuálpolitikával, ezért az igazgató letiltotta. Meginterjúvoltuk, hogy hol van szerinte a cenzúra határa. Katonaság - Katona40 címmel hatrészes videósorozat indult a hvg360-on, ahol Till Attila beszélget a társulat tagjaival. Bankpara - Sorra derül ki bankokról, hogy bajban vannak, és segítség nélkül bedőlhetnek. Azt mondják, ez nem olyan, mint a 15 évvel ezelőtti válság, Varga Mihály pénzügyminiszter szerint pedig itthon minden rendben. Svédcsavar - A Fidesz bejelentette, hogy csak Finnország NATO-tagságáról szavaznak március végén, azt egyelőre nem tudni, mi lesz Svédországgal. Erdogan török elnök is csak Finnország NATO-csatlakozását támogatja. |