Nem pont úgy, mint a The Last of Usban, de a gombák veszélyesebbé válhatnak

A horrorsorozat első évada után a biológusok elmondják: már csak a felmelegedés miatt is több gombafertőzés fenyeget.

Nem pont úgy, mint a The Last of Usban, de a gombák veszélyesebbé válhatnak

Az igazi horror nem az, amit a nézők nemrég kilenc folytatásban láthattak, hanem az alábbi kis ismeretterjesztő filmecske. A hangsúly a jelzőn van: igazi. Ha még nem látta és ha erősek az idegei, nézze meg a BBC 2006-os filmjének részletét (a Bolygónk, a Föld sorozatból) David Attenborough-val.

Azt mutatja be a természetben, ami leginkább A Nyolcadik utas: a Halál dermesztő jelenetéből ismerős:

az idegen befészkeli magát egy másik faj testébe,

majd onnan tör utat magának. Az ismeretterjesztő filmben az idegen egy gomba, a megtámadott pedig egy hangya, amelynek holttestén végül a fejéből nő ki a gomba, hogy kedvező helyről szórhassa szét spóráit. Mint a filmből is kiderül, a főszereplő hangya mellett több rovar-, hernyó és pókfajnak is megvan a maga, csak rá szakosodott gombaellensége.

A gyilkos gomba támadása a hangya ellen Attenborough filmjében:

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.