Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Hamish de Bretton-Gordon brit katonai szakértő szerint az oroszok már a padlón vannak, bár egyelőre még nem veszítették el a háborút. Nagy-Britannia viszont értékelése szerint felkészítheti Ukrajnát a végső csapásra Oroszország ellen – írja a Daily Telegraphban a volt harckocsizó hadosztályparancsnok, aki később a vegyi-, biológiai és sugárhadviselésért felelős erőket is irányította, mind az Egyesült Királyságban, mind a NATO-ban.