„Maga gondoljon, amit akar” – Dokumentumfilm a hvg360-on a színházi nevelésről és a Káváról

„Van olyan is, hogy az igazság győz” – mondja az egyik gyerek a Káva Kulturális Műhely hvg360-on most debütáló dokumentumfilmjében. Csak talán nem elégszer. A Káva a maga módszereivel megpróbál változtatni ezen. Erről is szól ez a film.

  • hvg360 hvg360
„Maga gondoljon, amit akar” – Dokumentumfilm a hvg360-on a színházi nevelésről és a Káváról

„Én azt gondolom, hogy maga gondoljon, amit akar, mi meg gondolunk, amit akarunk” – feleli egy kislány a királynak, pontosabban annak a színész-drámatanárnak, aki a király küldöttjét játssza a Káva Labirintus című színházi nevelési előadásában. A királynak ugyanis nem tetszik, hogy a rendelt hősies szobor helyett a megbízott szobrász inkább az igazságnak megfelelően ábrázolta Thészeuszt. De vajon a gyerekek mernek vagy akarnak kiállni az igazságukért? Ahogy Takács Gábor, a társulat művészeti vezetője a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta: mostanában egyre kevesebbszer.

Ilyen és ehhez hasonló helyzeteket, életkori, társadalmi, erkölcsi dilemmákat járnak körül a Káva előadásai a színházi nevelés (Theatre in Education – TIE) módszerével, amelyben az előadások bizonyos pontjain az alkotók a nézőkkel együtt vitatják meg a színdarabban felmerülő problémákat, a nézők adnak tanácsot a színésznek, hogyan döntsön egy dilemmájáról, vagy ha akarják, esetleg együtt el is játsszák a lehetséges forgatókönyveket. Romák és nem romák együttélése, királyok és uralkodók döntései, vagy akár a mai oktatás és a tanárok nagy kérdései merülnek fel az előadásokban.

A Káva tavaly, a jubileumi, 25. születésnapján dokumentumfilmet készített, amelyben bemutatják működésük egy szeletét: ez a film most először, a hvg360-on látható. A Maga gondoljon, amit akar című filmet az Organikvideó stábja – Bihari László, Upor András és Halász László – készítette.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.