Duma Aktuál: Az utolsó tanár beszéde

Amolyan keserédesen humoros, ahogy Litkai Gergely elmondja az utolsó tanár pedagógusnapi beszédét. Amit persze az illetékesek már az elhangzás előtt elolvashattak a tanár laptopjában. Megtudhatjuk, milyen volt karbantartóként 2023-ban, 64 évesen a pályára kerülni és a húsipari szakgimnáziumban fizika-ének-matematika-földrajz-honvédelem-hittan-kínai-akkumulátorgyártás-párizsi és más felismerhetetlen hústermékek szakos tanárként teljesíteni. "Nem vagyok a szavak embere, és a számoké sem. Valójában a kormány embere vagyok" – nincs is ennél szebb hitvallás.

  • unknown unknown
Duma Aktuál: Az utolsó tanár beszéde
Duma Aktuál a hvg360-on

A Duma Aktuál legutóbb sajátos fenntarthatósági javaslatokat tett, érdekes tudományos híreket osztott meg velünk, az elöregedő Európa demográfiai adataiból vont le különös következtetéseket, az akkugyárak közmeghallgatásaival foglalkozott, elmesélte, hova ne menjünk nyaralni, és turnéra is indult Duma Aktuál On The Road címmel.

A Dumaszínház közéleti műsorának friss epizódjait továbbra is a hvg360-on láthatják először.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.