Putyin megint blöffölt, és megint lebukott

Az utóbbi napok eseményei két dologról tanúskodnak. Arról, hogy valószínűleg ismét blöfföltek az orosz vezetők, amikor közölték, miután július közepén felmondták az ukrajnai búza és kukorica exportját lehetővé tévő gabonaegyezményt, és minden olyan hajót ellenségként kezelnek, amely megközelíti az ukrajnai kikötőket. Illetve arról, hogy korántsem olyan hatékony az orosz flotta, mint azt Moszkvában láttatni szeretnék.

Putyin megint blöffölt, és megint lebukott

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Valami nagyon nem működik az orosz Fekete-tengeri flottánál. Néhány órával az után, hogy a haditengerészet gyakorlatilag a teljes vízi- és légi forgalmat leállította a Fekete-tengert az Azovi-tengerrel összekötő Kercsi-szorosban, az ukrán tengeri drónok 48 óra leforgása alatt két orosz hajót is súlyosan megrongáltak a térségben. Az egyik az Olenyegorszkij gornyjak nevű partraszállító hajó volt, a másik pedig a Szig nevű tankhajó, amely már korábban felkerült az amerikai szankciós listára, mert kerozint szállított a Szíriában állomásozó orosz egységeknek.

Felvétel is készült egy támadásról:

 

A desszanthajó és a Kercsi-szoros bejáratánál eltalált tanker is mozgásképtelenné vált, az Olenyegorszkij gornyjak még erősen meg is dőlt. A 113 méter hosszú és 3600 tonnás hajó megrongálása komoly fegyvertény, ez a legnagyobb „elejtett vad” azóta, hogy tavaly ukrán drónok elsüllyesztették a Fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkvát.