Orkok – Újabb erős nyilatkozatot adott Pesty László, aki az elmúlt időben nyiltan kezdte kritizálni a NER-t, és a "Lölő-jelenséget". Most a Telexnek adott videóinterjúban azt mondta, a NER-lovagok a legkevésbé lovagok, és nem is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének emberei, hanem egyszerűen „orkok”. Arról is beszélt, Szíjj László milliárdos gyáva ember, „kis malacszemei tik-takiznak”, Mészáros Lőrinc pedig makog. Nagy esélyt adott arra, hogy „kellemetlen bizonyítékok” kerülnek nyilvánosságra korrupciós ügyekben a következő hónapokban. Méregkeverők – Mérgezések sora, áramütés, ismeretlen gázok, kigyulladt gyártósor – ez csak néhány példa azon balesetek közül, amik az utóbbi években történtek a magyarországi akkumulátorgyárakban. A hvg360 kikérte a kormányhivataloktól az akkugyárakat érintő határozatokat, ezek alapján tártuk fel, mik történtek az elmúlt három évben a Távol-Keletről idetelepült gyárakban. A komáromi SK Battery Manufacturing Kft-ben például többen rosszul lettek, „Anett a soron még dolgozott, Niki már a mosdóban hányt.” Státuszban – Január 1-től hatályos a tanárok új jogállását megteremtő státusztörvény, a pedagógusoknak pedig a hónap végéig kell jelezniük, hogy aláírják-e az új szerződésüket. Bár a kormány nem tart tömeges felmondástól, kérdés, mi lesz a vége. A vasalódeszkás tanárként elhíresült Vezsenyi László például 32 év után felmondott, és a hvg360-nak azt mondta, inkább megy Ausztriába mosogatni, mint itthon lehajtott fejjel tanítson. Bár a törvény béremeléssel kecsegtet, az vagy lesz, vagy nem, és az új szabályok leginkább a tanárhiányt fedik el. Történelemhamisítók – A Meduza szerint az egyik orosz állami tankönyvben fasiszta lázadásnak nevezték az 1956-os forradalmat. A Külügyminisztérium nem hívatta be az orosz nagykövetet, a hvg.hu kérdésére Menczer Tamás államtitkár annyit válaszolt, egyértelmű, mi volt 56-ban, erről nem érdemes vitát nyitni. Utána az orosz nagykövetség közölte, 56 összetett kérdés, és azt állította, a Meduza hazudik, a tankönyvhöz több tervezet is készült, ők egyben sem látták a kiemelt részt. Szijjártó Péter külügyminiszter csak ezután szólalt meg, egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte, kikérünk magunknak minden olyan minősítést, amely azt állítaná, hogy az 1956-os harcosok nem hősök voltak, és erről még vitázni sem hajlandóak. Biribáró – Elég különös jelenet zajlott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben, ahol az ATV szerint a jegyző egy paradicsomkaróval verte meg a luxusautójáról érdeklődő férfit, és azt mondta neki, ő egy jobbágy, takarodjon vissza a putriba. Gyirán Zoltán jegyző a Blikknek azt állította, O. Attila támadt rá, még a nyakát is elkapta, ő csak védekezett. Az elmondások szerint O. egy bajkeverő. A rendőrség mindenesetre nyomoz. |