Helene Bienvenu, a Le Monde kiküldött tudósítója riportjában emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor, aki meggyengítette a fékeket és ellensúlyokat, büszkén hirdeti: Magyarországot nagyhatalommá kívánja tenni az akkumulátorok gyártásában.
Mikepércsen a kínai CATL a legnagyobb lithium-ion üzemét építi, ám az 5300 fős település lakóinak nevében Kozma Éva fél, hogy a környék élhetetlen lesz. Hiszen veszélyes oldószereket használnak, illetve nehézfémekkel dolgoznak majd, és azok tönkretehetik a talajt, a vizet és a levegőt. A hatóságok pedig képtelenek érvényt szerezni a normáknak.
Mérgezések sora, áramütés, ismeretlen gázok, kigyulladt gyártósor - ez csak néhány példa azon balesetek közül, amik az utóbbi években történtek a magyarországi akkumulátorgyárakban. Kikértük a kormányhivataloktól az akkugyárakat érintő határozatokat, ezek alapján tártuk fel, mik történtek az elmúlt három évben a Távol-Keletről idetelepült gyárakban.