Öt politikai lábnyom, amit Vona Gábor hagyott maga után

Politikusként térne vissza az elbukott 2018-as parlamenti választás után visszavonult, majd civil, de közéleti pályáját építgető Vona Gábor. A Jobbik egykori elnökének politikai múltja meglehetősen termékeny. Íme öt olyan dolog, ami hozzá köthető és közvetve vagy közvetlenül, de hatással volt a közélet, a politika alakulására.

  • Dezső András Dezső András
Öt politikai lábnyom, amit Vona Gábor hagyott maga után
  • 1. A szélsőjobboldal beemelése a fősodorba

Noha Vona Gábor már a 2018-as parlamenti választást követő visszavonulása előtti időszakban igyekezett a mérsékelt politikus imidzsét mutatni, visszavonulása után pedig még az az értelmiségi közeg is befogadta, amelyik korábban ördögként tekintett rá, a kétezres évek első felében és még a 2010-es évek egy jelentős részében is sokat köszönhetett neki a szélsőjobboldal.

Leginkább azt, hogy Vona Gábor vezetésével a 2006 előtt inkább marginális szélsőjobboldal jól szerepelt a 2009-es EP-választáson, egy évvel később pedig a magyar parlamentbe is bekerült. Ez persze annyiban nem rendkívüli, hogy a kilencvenes években a Csurka István vezette MIÉP révén egy ciklus erejéig már parlamentbe jutott a szélsőjobb, de ez utóbbi jóval „porosabb”, nem túl dinamikus szereplője tudott csak lenni a magyar politikának, ellentétben a Jobbikkal, amely a 2010-es sikere után is tovább erősödött.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.