Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Fontos, hogy az ellenzék milyen módon működik együtt, és kiket szólít meg, írja a lapban Sonja Muzikárová közgazdász, volt diplomata.
Muzikárová úgy látja, hogy a lengyel, illetve szlovák választás példával, egyben pedig ellenpéldával szolgált Európában a populista rezsimek ellen küzdő demokratikus mozgalmak számára. Az Atlanti Tanács vendégmunkatársa, az EKB korábbi közgazdásza, illetve az OECD volt diplomatája úgy gondolja, hogy a lengyel ellenzék sikerét az összefogás hozta meg.
Szlovákiában viszont a közép erői nem tudták elérni a vidéki szavazókat, továbbá az idősebbeket, illetve azokat, akiknek elegük van saját helyzetükből. Így Varsóban el tudták űzni a mind tekintélyelvűbb PiS-t, Pozsonyban viszont visszatérhet a kleptokrata uralom. A lengyelek képesek helyreállítani a renoméjukat a nemzetközi színtéren, erősíthetik befolyásukat a földrészen.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.