Ian Bremmer: A 10 legnagyobb kockázat 2024-ben

Az Eurázsia Csoport nevű washingtoni elemzőintézet alapító igazgatója szerint az idén is az ukrán, illetve közel-keleti válság lesz a meghatározó, sőt mindkettő csak súlyosbodik, ám hozzájön egy harmadik „háború” is: az, amit az Egyesült Államok saját magával vív. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb veszélyt a világban.

  • hvg360 hvg360
Ian Bremmer: A 10 legnagyobb kockázat 2024-ben
Bremmer, aki a Time magazin rendszeres külpolitikai szemleírójaként fejti ki véleményét, rámutat:

1. Az amerikai politikai rendszer példátlanul működésképtelenné vált és ez még sokkal rosszabbra fordul ebben az évben. A választás fokozza a társadalom megosztottságát. 150 éve nem látott módon próbára teszi a demokráciát és aláássa az ország hitelét a nemzetközi porondon.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.