Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A DK és a Momentum marad állva az ellenzéki térfélen, mert a szavazók után a politikusok is oda gravitálnak – mondja Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, a Momentum elnökségi tagja.
HVG: Ki tudja használni az ellenzék Novák Katalin és Varga Judit lemondását?
Soproni Tamás: A Momentum állt bele először az ügybe, Donáth Anna írt levelet Novák Katalin tanácsadóinak, mi szerveztünk tüntetést. Erkölcsi kötelességünk fellépni velük szemben, mert hiába építette fel a Fidesz a politikáját a gyermekvédelemre, lelepleződött a képmutatásuk: valójában nem fontos számukra, sőt inkább tőlük kell félteni a gyermekeket.
HVG: Lesz közös ellenzéki jelölt?
S. T.: Abban sem vagyok biztos, hogy az ellenzéknek részt kell vennie a kétharmados Fidesz által dominált Országgyűlésben az államfőválasztáson, aminek a végén úgyis egy újabb pártkatona aláírógépet választanak meg. (Az interjú elkészülte után a Momentum be is jelentette, országgyűlési képviselőik nem vesznek részt a köztársasági elnök jelölésének parlamenti folyamatában – a szerk.)
Más lenne a kérdés, ha – ahogyan a Momentum is javasolja – közvetlenül választanánk a köztársasági elnököt: akkor egy, a nemzet egységét valóban megtestesíteni képes jelöltet állítanánk.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.