A Hold utcai református egyházközség épülete nincs szem előtt. A templom pár méterrel az utcafront mögött áll, a Báthory utca felől sétálva alig lehet észrevenni, kitakarják a szomszédos épületek. Maga a templom is visszafogott, elvegyül a házak között a kálvini tanításnak megfelelő egyszerűségével. Pedig a helyszínből nem következne a visszafogottság, a szomszédban van az Igazságügyi Minisztérium, három percre a Szabadság tér, az amerikai nagykövetség és a parlament.
A közösségnek Balog Zoltán a vezető lelkésze.
Február 21-én mentem el a Hold utcába, hogy megtudjam, hogyan élték meg az utóbbi heteket, a kegyelembotrányt, Balog szerepét, le nem mondását, majd lemondását a zsinat elnöki posztjáról. Szerda este bibliaóra és “kérdezz-felelek” szerepelt a napirenden, és bár magára a beszélgetésre nem ülhettem be, a templom előtt maradtam, hátha hajlandóak szóba állni velem a távozók.
Nem volt könnyű, volt, akivel gyalogosüldözésbe is keveredtem. Mindenesetre akikkel beszéltem, azok töretlenül bíznak Balogban, egyikük valamilyen összeesküvést sejtett az ügy hátterében.