Kovács Gergő: Nem könnyű az ellenzéki pártoknak, nem tudom, mit kellene csinálniuk, hogy picit is érdekesek legyenek
Félezer jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely a professzionális politizálás mellett is meg akarja őrizni „amatörizmusát”. Kovács Gergő pártelnököt kérdeztük.
HVG: Miután a tagság fele elutasította, hogy részt vegyen a XII. kerületi előválasztáson – amelynek hatására ön előbb visszalépett a polgármester-jelöltségtől, sőt az elnökségről is lemondott, de végül „visszatapsolták” –, elgondolkodott azon, hogy a renitenseket kizárja a pártból?
Kovács Gergely: Titkos szavazás volt, nem tudom, kik hogyan szavaztak. Azon gondolkodom, hogy az egész tagságot kizárom magammal együtt, és megalapítjuk a Magyar Ló Pártot.
HVG: A viccet félretéve, van, aki már magától távozott. Nem tart attól, hogy mások is követni fogják a példáját? Hiszen ha végül visszakoztak is a tagok, ezen a szavazáson a párt alapvető identitásáról volt szó: fessenek padokat továbbra is, vagy kezdjenek el profin politizálni?
K. G.: 2016 óta már nem pusztán viccpárt vagyunk, nem csak gegeket gyártunk. A kormány bevándorlásellenes kampányára reflektáló akciónk már politikai kampány volt a javából. Ekkortól jöhetett bárki passzivistának, ekkor következtek a virágültetések, felújítások, olvasókör, népfőiskola, táborok, még balettcsoportunk is van.
Nekünk mindig az adott helyzethez, a pillanatnyi szervezettségünkhöz, a népszerűségünkhöz alkalmazkodva kell dolgoznunk.
Felesleges lett volna egyszázalékos pártként programot írni, nemcsak azért, mert a kutya sem olvassa el, hanem mert úgysem tudjuk megvalósítani. De nem vagyok benne biztos, hogy ezt két év múlva is meg tudjuk úszni. 2019-ben teljes hülyeségekkel kampányoltunk, hogy a házam előtt megcsináljuk az utat, és állítsanak szobrot nekem – csak megjegyzem, hogy Pokorni Zoltán hibájából egyik sem valósult meg –, és erre kaptunk 13 százalékot a kerületben.