Egy köddé vált anya, egy nőcsábász csaló és a podcasthallgató, aki kinyomozta, mi közük egymáshoz

9 perc

2024.03.29. 18:00

Minden jel arra utalt, hogy egy középkorú ausztrál nő 1997-ben megváltoztatta a nevét, eltűnt a családja elől, és a rendőrség is így kezelte az ügyet. A lánya azonban nem nyugodott bele a dologba, és 2019-ben podcast is indult a különös ügyről. Az egyik hallgató, egy amatőr fotelnyomozó kutakodni kezdett, majd megdöbbentő felfedezést tett. Majd még egyet és még egyet. A hatóságok most jutottak el odáig, hogy ha nem is oldották meg a magyar szállal is rendelkező ügyet, de legalább egy nagyot előreléptek.

Sally Leydon örömmel újságolta az Angliában nyaraló, fizetős telefonfülkéből hazatelefonáló anyjának, hogy megvette az esküvői ruháját, amikor lejárt a bedobott pénz, és a vonal megszakadt.

A 24 éves fiatal nő soha többé nem hallott az anyjáról, Marion Barterről.

Barter nyaralása nem egy szokványos út volt. Az 51 éves, elitiskolában tanító, többszörös díjnyertes ausztrál tanárnő váratlanul felmondott tanév közben, közölte, hogy nemsokára Európába megy hosszú nyaralásra, eladta a házát, a kedvenc tárgyait pedig egy raktárban helyezte el. Titokzatoskodni kezdett: amikor a lánya véletlenül meglátta egy benzinkúton őt, az anyósülésen egy magas férfival, akkor az anyja hirtelen gázt adott, és forgalommal szemben elviharzott.

Krimi360
A cikk a hvg360 rendszeresen jelentkező krimisorozatának a része. További hasonló igaz történeteket itt olvashat.

Barter háromszor házasodott és háromszor elvált, volt két felnőtt gyermeke, és most úgy döntött, egy kicsit csak saját magával akar törődni. Meg akarta nézni Európát, befizetett egy útra az Orient Expresszre is.

Az eltűnés

1997 júniusában indult neki, eleinte úgy tűnt, minden rendben, megérkezett Angliába, levélben és képeslapokon kommunikált az ismerősökkel és rokonokkal. Augusztus elsején hívta fel a lányát, és ez lett az utolsó beszélgetésük.

Akkor ezt még nem tudta a lány, nem is aggódott az anyjáért, a 90-es évek közepe volt, mobilok még nem léteztek, előfordult, hogy az embernél épp nem volt apró, amit bedobál a telefonba. Ráadásul a beszélgetés után is érkeztek képeslapok: az anyja volt Sussexben, Londonban, és jól érezte magát. Autót bérelt, Amszterdamba ment vele. Nem említette, hogy vissza akarna térni Ausztráliába.

Marion Barter gyermekeivel
Facebook/The Lady Vanishes

Amikor azonban az anya október 18-án sem telefonált, hogy felköszöntse a fiát a 23. születésnapján, érezték, hogy valami nincs rendjén. Felhívták a bankot, hogy milyen mozgásokat látnak a számlán. Azt a választ kapták, hogy vesznek fel pénzeket róla, de nem Angliában.

Hanem Ausztráliában, Byron Bay-ben és a Gold Coaston, ahol Marion Barter az utazás előtt élt. Augusztusban és szeptemberben három héten keresztül minden nap ötezer ausztrál dollárt vettek ki a számláról bankfiókokban, október 15-én pedig átutaltak róla 80 ezer dollárt egy számlára.

Leydon legnagyobb megdöbbenésére a rendőrség azt mondta neki a bank közlésére hivatkozva, hogy az anyja maga vette ki a pénzeket, és nem akar kapcsolatba lépni a családjával.