Gyorsan bedobta a törülközőt az évek óta leggyorsabban terjeszkedő egészségügyi magánszolgáltató TritonLife, amely máris kiszáll a tavaly megszerzett művesekezelési üzletből. A közelmúltban nem nyilvános kormányhatározat döntött arról, hogy az állam – a szakmai hírek szerint 5,4 milliárd forintért – megvásárolja a TritonLife Dialízis Center Kft.-t.
Még arra sem kapta fel a fejét egyetlen érdekelt sem, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapján március 30-áig társadalmi egyeztetésre bocsátott egy, a titkosított előzmények okán nehezen értelmezhető rendelettervezetet, amely szerint az Országos Kórházi Főigazgatóságot (Okfő) nevezik ki a kft. tulajdonosijog-gyakorlójának.
Mivel a „terepen” dolgozók sem az állami bevásárlásról, sem az új főnökségről egészen a múlt hét végéig nem tudtak, a HVG érdeklődése boríthatta a menetrendet. Hogy mégse illetéktelentől hallják az érintettek a tulajdonos- és főnökségváltás hírét, hirtelen összerántott gyűlésen közölték az azonnali hatállyal beállt változást.